A világtörténelem egyik legnagyobb inflációját az 1946. augusztus 1-jén bevezetett forint zárta le. 1946 júliusában egy dollár 4 600 000 quadrillió pengő volt, ami a tíz huszonhetedik hatványa. A pengő hiperinflációjának fő oka a világháborúban teljesen megsemmisült magyar gazdaságban keresendő.
A magyar történelemben korábban elsőként Károly Róbert veretett forintot 1325-ben korabeli firenzei liliomos aranypénzek mintájára (Fiorino d’Oro). A forint neve ebből az olasz kifejezésből ered. Károly Róbert Anjou-liliomos aranyforintjai után 1857 és 1892 között szintén a forint volt Magyarország és az egész Habsburg Birodalom, majd az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos pénzneme. Az 1857 és 1892 között forgalomban levő forint váltópénze a krajcár, a „harmadik” forinté az 1999-ig érvényben lévő fillér volt.
Az 1946-ban bevezetett forint fedezetéül az MNB nyilasok által nyugatra hurcolt huszonnyolc tonna aranytartaléka szolgált fedezetül, amit az amerikai hadsereg 1946. augusztus 6-án visszaszolgáltatott a magyar államnak. A forint vásárlóértékét az 1946-os pénzreformot elindító kormányrendelet a háborút megelőző árakhoz képest állapította meg. Eszerint pl. egy mázsa búza negyven forinttal volt egyenértékű.
Az első széria címletei a tíz- és százforintosok voltak. A tíz-, húsz-, ötven- és százforintos címletekből álló 1947-es széria egészen 1992-ig volt érvényben, csak a címerek változtak a bankjegyeken, melyekhez 1970-ben az ötszázforintos, 1983-ban az ezerforintos, 1991-ben az ötezerforintos is csatlakozott. Újjátervezett forintérméket 1992-ben, új, héttagú papírpénzsorozatot pedig 1997 és 2001 között bocsátottak ki.
